HTML

Forró sütő avagy parfétorta szabadon

2012.07.10. 22:13 drcukrasz

parfétorta.JPG

Arra gondoltam a rettenetes nagy melegben, hogy egy szülinapra készülni csakis úgy lehet, hogy nem kapcsolom be a sütőt. Ugyanis ha bekapcsolom, akkor a 30 fokból 35 lesz a konyhában, és azt már nem fogom élvezni, és a nappalira is átterjed a globális felmelegedés. Akkor nincs mese, fel kell húzni a rolókat, hogy egy kis levegő jusson be, és akkor összeomlik az egész hetes gondos besötétítés programja. 

Tekintettel a gyerekekre  és az ünnepi alkalomra a parfétorta mellett döntöttem. Még soha életemben nem készítettem parfétortát, de gondolatban egy perc alatt összeraktam az egészet.

Az aljára mindenképpen kell valami, ami összefogja az egészet, és ami színben, ízben harmóniában van a fagylaltokkal. A dupla csokis pilótakekszet választottam. Erre vanília, aztán csoki, hogy a klasszikusokkal nyugtassuk majd a jelenlévőket. A harmadik szintre egyértelműen gyümölcs kellett hogy kerüljön. Evidens volt, hogy a tavalyi utolsó adag fagyasztott málnát illene a málnaszezon közepén felszámolni, fagyinak pont jó lesz.

Összegzés: a projekt körülbelül háromszor annyi időt vett igénybe, mintha tortát sütöttem volna, háromszor kellett angol krémet főznöm, ami jelentős hőt termelt, szintenként külön a fagylaltot betölteni, megvárni, amíg kifagy, majd a következő szintet újratölteni. Végül külön gondosságot és extra szervezést igényelt, hogy mindez lejusson a Balaton-partra a 35 fokos hőségben.

A siker végül nem maradt el, de legközelebb lehet, hogy inkább a forró sütőt választom.

Parfétorta

Elkészítéséhez egy olyan csatos szilikonformát használtam, amelynek az alja egy porcelántál. Mindent betöltöttem, kifagyasztottam, és csak tálalás előtt „csatoltam le“ a szilikonkeretet a porcelántálról.

Parfétorta alja: egy csomag dupla kakaós pilótakekszet ledarálunk gépben, teljesen finomra, krémesre, majd kb. 1 evőkanál olvasztott vajjal összekeverjük és a forma alján egyenletesen ellapogatjuk.

Vanília fagylalt

Hozzávalók:

250 ml tej

150 g cukor

1 vaníliarúd

500 ml tejszín

5 tojássárgája

vaníliakivonat

Elkészítés:

A tejet a cukorral, a sóval és a félbevágott, kikapart vaníliarúddal felfőzzük, majd lefedve állni hagyjuk minimum egy órán keresztül (akár egy napig is állhat a hűtőben.) A vaníliás tejet újramelegítjük, majd a tojássárgákra kiöntünk egy keveset belőle, amelyeket előzőleg egy kis tálban kikevertünk. A tejes tojást visszaöntjük a forró vaníliás tejbe, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg az behúz (85 C-ra). Ez azt jelenti, hogy egy kicsit sűrűbb krém lesz belőle, de inkább olyan mint egy folyékonyabb puding. Nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen rántotta belőle, ezért ha kész, villámgyorsan le kell venni a tűzről, és a szűrőn átengedni a közben előkészített tejszínre. Ebbe jön bele a vaníliakivonat is. Ez a fagylaltalap, amit célszerű legalább egy napig hűteni. Ezt követően mehet a fagylaltgépbe, majd a pilótakeksz-alapra

Csokoládéfagylalt

Hozzávalók:

480 ml tejszín

22 g holland kakópor

140 g jó minőségű csokoládé, min. 55% kakaóvaj tartalmú, én Valrhonát használtam

250 ml tej (3,5%)

170 g cukor

5 tojássárgája

1 csipet só

2 g vaníliakivonat

Elkészítés:

A tejszín felét a kakaóporral folyamatos keverés mellett (kézi habverővel) felfőzzük. Lehúzzuk a tűzról, és szintén folyamatos keverés mellett beletesszük a csokoládét és krémesre keverjük. Majd hozzákeverjük a tejszín másik felét is. Az egészet egy tálba öntjük, amelynek a tetejére egy szűrőt készítünk elő. A cukrot a tejjel felfőzzük, a tojássárgákra kiöntünk egy keveset belőle, amelyeket előzőleg egy kis tálban kikevertünk. Majd a tejes tojást visszaöntjük a felforralt tejbe, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg az behúz majd a csokoládés alapra kell önteni. A szűrő felfogja az esetlegesen kicsapódott tojásdarabokat. Végül hozzátesszük a vaníliakivonatot is. Ugyanaz a tennivaló, mint a vanília fagylaltnál.

Málnafagylalt

Hozzávalók:

720 ml tejszín

200 g cukor

5 tojássárga

375 ml málnapüré (málna ledarálva, szűrőn átpasszírozva, hogy magmentes legyen)

15 g citromlé

Elkészítés:

A tejszín felét a cukorral felfőzzük. A csokoládéfagylalttal azonos módon a tojássárgákkal angol krémet főzünk belőle. A tejszín másik felére öntjük rá ezt az angol krémet a szűrőn keresztül. Majd ebbe jön a málnapüré és a citromlé. Hűteni, fagylaltgépbe tenni.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://drcukrasz.blog.hu/api/trackback/id/tr444643551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

édesem · www.edesem.blog.hu 2012.07.11. 10:10:18

én a balatoni lejutásnál akadtam el a sztoriban, de a lényeg, hogy szuperjól néz ki!

drcukrasz 2012.07.11. 16:43:11

Csak becsületből írtam meg a receptet :))
süti beállítások módosítása