drcukrász

Ezt a tortát barátnőm 40. szülinapjára készítettem

Akkor ez most pfuj?!

Volt benne jó sok cukrozott sűrített tej, mascarpone és alapnak darált keksz.

Nagyon szeretek minden receptet kipróbálni. Leggyakrabban az történik, hogy valahol eszem egy finom süteményt, és ha tudom, elkérem annak a receptjét, vagy megpróbálom visszafejteni a hozzávalókat és az elkészítési eljárást. Legutóbb Szigeti Zsófi (www.viragomviragom.blog.hu szerzője) barátnőmmel jártam így, aki egy speciális diétába kezdett. A diétája kizárja az összes lisztet (nemcsak a fehéret) és a cukrot is.

Ez nem azt jelenti, hogy lemondott az édességekről. Elő is vett a hűtőszekrényből egy dobozkát, amelynek a tartalmával engem is megkínált. Se tészta, se liszt, se cukor. Mák, alma, méz. Mégis isteni finom volt, egy kocka is elég volt belőle. Tehát akkor mégiscsak létezik ez a műfaj, gondoltam magamban. Ezt kipróbálom otthon, a gyerekeknek is jobb lesz…  

Másnap készítettem egy mákos süteményt, mézzel, mandulaliszttel (a paloznaki fagyasztott héjas mandulát ledaráltam), tojással, sütőporral. Várakozásom ellenére nagy sikert aratott, a gyerekek többször repetáztak belőle.

Elgondolkodtam, hogy lehet, hogy teljesen új irányt kell vegyen a cukrász karrierem.  

Mostanában engem is nagyon foglalkoztat a „hogyan tudunk egészségesen táplálkozni” kérdés, de sajnos eddig nem találtam még meg az igazi megoldást. Jó lenne kizárólag egészségesen táplálkozni. Aki egy kicsit is őszinte magához, az tudja azonban, hogy ezt a feladatot megvalósítani nemcsak sok időbe és pénzbe kerül, hanem ha tényleg komolyan veszed, lehetetlen feladat. Arról nem beszélve, hogy egyúttal társadalmon kívül is kerülsz. Hiszen akkor minden egyes bulira, meghívásra külön kis ételtartóval kell érkezni, nem tudsz étterembe csak úgy beülni, és általában véve az egészséges táplálkozásra való törekvés átveszi az uralmat az életed felett. 

Mindennek ellenére tegyük fel, hogy 100%-an egészségesen étkezel, akkor is az utcán beszívod a benzingőzt, a mobiltelefonod hullámait meg folyamatosan felfogod. A stresszről nem is beszélve, ami nap nap után ér szinte minden embert, aki nagyvárosban él és dolgozik. 

Ha az „egészséges táplálkozás” alapelvet a cukrászatban komolyan vesszük, akkor is lehet lenyűgözően finomakat készíteni, de azért a gondolkodásmódot erősen alternatívvá kell tenni. A cukor helyett marad a méz, ami sok süteményben nagyon jól működik (pl.: mákos vagy répatorta), de azért egy krémest elég nehéz kivitelezni belőle. A hagyományos lisztet is el lehet hagyni és a franciáknál használatos mandulalisztre (ami egyébként méregdrága) át lehet állni. Kérdés, hogy mi lesz akkor az olyan klasszikus süteményekkel, mint a piskótatekercs vagy dobostorta?

Valószínűleg nincs más megoldás, mint az aranyközépút. Törekedni arra, hogy minél kevesebbszer használjunk mesterséges alapanyagot, színezéket és igyekezzünk a fehér cukrot alternatív édesítőszerrel helyettesíteni. Amikor persze az alkalom megengedi. A fanatizmus mindig zsákutcába vezet.  

Csak le akartam fényképezni, aztán azonnal beleettem. Nem elég, hogy gyönyörű a doboza, kinyitom, és fantasztikus illata van. Minden egyes darab olyan mint, egy kézműves ékszer. Az ízével meg egyszerűen nem lehet betelni. Ez Patrick Roger csokoládéja, érdemes megnézni munkáit, amelyek egyáltalán nem átlagosak. (http://www.patrickroger.com/en/index.php) Nem minden sarki cukrász készít életnagyságú, 80 kg-os csokoládészobrokat, nem éppen Disney, hanem inkább Rodin minőségben. 

„Az élet gazdag“ mondta Jancsi nagyapám, és milyen igaza volt. Egy munkámnak köszöhetően, amit éppen a doktori és nem a cukrász minőségemben végeztem, fantasztikus házaspárt ismertem meg. Önmagában az, hogy valaki híres egyetemekre járt (Harvard), sok nyelven beszél, sikeres volt egész életében, nem jelenti azt, hogy magánemberként érdekes is. Inkább a szeme csillogása, ami fontos. A mozdulatai, a hangja, a könnyedsége és mélysége. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik nem öregszenek meg a lelkükben. Azaz lehet, hogy a bőrük már nem olyan feszes, de a szellemük épp olyan nyitott, mint fiatalabb korukban, szemük csillogásához csak a bölcsesség adódik és az emberség. Az emberségnek semmi köze a pénzhez, a hatalomhoz, a sikerhez. Mindenki tud „ember“ lenne, ha szeretne. Elfogadó, toleráns, kiváncsi, szolidáris. Ezek a minőségek, amelyek számomra értékesek.

Hogy jön ez az egész ide? Az előbb említett házaspárral több mint egy éven keresztül leveleztem munka miatt, azaz üzleti kapcsolatban voltam velük. Érdekes, hogy a személyiségük valahogy átjött az emaileken keresztül is. Nemrég Budapesten jártak, és végre személyesen megismerhettem őket. Tőlük kaptam ezt a nagy doboz csokoládét egyenesen Párizsból. Amikor az általam készített desszertek mellé ki akartam tenni az asztalra, azt mondták, nyugodtan tegyem csak el magamnak.

Így is tettem, és aki ismer tudja, hogy az önzőség nem jellemző rám. Mégis a Patrick Roger csokoládéval kapcsolatban nem volt kérdés, hogy mi lesz a sorsa. Így aztán eldugtam egy polcra. Esténként szoktam egyet-egyet eszegetni, talán még kitart pár hétig, ha lassan eszem. 

Zeren Badar: Glutony

Elsőre megtetszett amikor megláttam a képeit. Hogyan lehet a művészetet az emberekhez, gyerekekhez közel  hozni? Úgy, hogy megpróbálunk az ő nyelvükön beszélni, úgy és olyan formában, ami nekik fontos.

Zeren Badar török származású, Amerikában él és alkot. Nem járt fotóiskolába soha, saját maga tanult meg fotózni. Van ez így más szakmákban is, a szakácsoknál, cukrászoknál is gyakran előfordul, hogy a mindennapi gyakorlat hozza meg a szakmai tudást.

Feltette magának a kérdést, lehet-e örök klasszikusok képeit ételekkel együtt fotózni? Miért ne...? Gyakran a teljesen össze nem illő dolgok hozzák meg a harmóniát, hívják fel a figyelmet az egyébként elfeledett részletekre. A bors milyen jól ki tudja hozni az eper ízét, ugye? Ezt talán már mindenki próbálta, de elsőre mégis abszurdnak tűnik. Az persze egyéni, hogy stílusokat, irányokat, ízeket ki mennyire kever össze, és hol találja meg azt a pontot, amikor úgy érzi, ez most egyensúlyba került. Legyen szó ételről, süteményről, festményről. Pont ettől színes a világ, hogy mindenkinek egyéni az ízlése.

A sorozat címe: „Accident Series”, úgy fordítanám, hogy Véletlenszerű Találkozások, bár nem ezt jelenti szó szerint. Ezt a projektet Badar a dadaista, vagy neo-dadaista irányzathoz sorolja. A képek háromdimenziós kollázsok: egy rossz minőségben kinyomtatott klasszikus festmény, valamilyen étel és véletlenszerűen talált tárgyak alkotják.   

Ha lesz egyszer saját műhelyem, biztosan kirakok egy-két süteményes képet tőle. Inspirálni fog, az biztos! 

Forrás: http://www.zerenbadar.com/#!about

Sokáig gondolkoztam, hogy melyik karácsonyi süteményem receptjét osszam meg a világgal. Talán az új marcipánosat, amit nyomócsővel kell készíteni? 9 percig sül 190 C-on gyönyörű aranybarnára, fantasztikus illata van. A csokival való díszítés pedig egy igazi gyönyörűség volt számomra. Vagy esetleg az új diós kísérletezés eredményét? Rengeteg finom diót kaptam, úgy éreztem, bejglibe kár az energiát fektetni. Készült egy citromos habcsókszerű finomság, ami sütés után rögtön kemény volt, néhány nap múlva azonban omlós és finom puha lett a levegőn.

Végül úgy döntöttem, ez a három mézeskalácsszív több szót érdemel. Zsófi, Niki és Enikő. Nem ismerem őket, soha nem találkoztam velük. Mégis közöm lett hozzájuk, ismeretlenül is. Nevelőotthonban élnek, sorsukról csak ennyit tudok. Feltehetően nagyon nehéz kisgyermekkoruk volt, és most is rengeteg nehézség és nélkülözés között élnek. Úgy döntöttünk idén,hogy az ő személyes kívánságukat teljesítjuk karácsonykor. Hátha így egy kis boldogságot szerzünk nekik is, nemcsak a szűk családnak, a szeretteinknek. Egyikőjük egy Halász Judit vagy Gryllus cd-t kért, másikuk egy pluss mackót. A harmadik lány, úgy tudom mozgássérült, vízitornán vesz részt, ezért egy fürdőruhára vágyott. Mindhárman más-más otthonban élnek, egymást nem ismerik, a véletlen műve volt, hogy mi pont őket leptük meg egy ajándékkal. Szaloncukrot és más apróságot is raktam a csomagba. A gyerekek rajzoltak, és azt írták rá „szeretettel gondolunk rátok“.

A Villa Bagatelle ötlete volt ez a karácsonyi ajándékozás, köszönet nekik a szervezésért. Az ő pékségükben volt elhelyezve egy karácsonyfa, amelyen a mézeskalácsszívek lógnak. A szívek egyik oldalán szerepelt hogy ki kérte, a másik oldalán, hogy mit. Bármelyik levehető volt, majd az ajándékot a szívvel együtt kellett visszavinni a pékségbe. Ők aztán eljutatták az ajándékokat a megfelelő nevelőotthonokba. A tulajdonosok, Wirtz Ágnes és Albrecht valódi értéket hoznak létre, jótékonysági tevékenységük példamutató ma Magyarországon.

Tudom, hogy ez csepp a tengerben. A mi családunk így próbált meg karácsonykor örömet szerezni olyanoknak, akiknek kevesebb adatott meg ebben az életben. De miért csak karácsonykor? Jó lenne gyakrabban és többet segíteni másoknak. Hiszek a szolidaritás erejében, még ha ez a világ nem elsősorban ezt tanítja gyerekeinknek.

Fotó: Kövesdi Réka

Sokszor mondják, hogy bízz az első benyomásban, az első érzésben és akkor nem fogsz csalódni. Ruhapróbáláskor nálam ez sokszor beigazolódott: ha rögtön beleszeretek abba, ami rajtam van és úgy érzem jól áll, akkor az a ruha tényleg hasznos darab lesz a ruhatáramban. Ha nem tetszem magamnak azonnal, forgolódok, nézelődök a tükör előtt, győzködöm magam, hogy ez végülis nem olyan rossz… …na, akkor biztos rossz döntést hozok, ezeket a dolgokat aztán soha többé nem veszem fel.

Amikor tudatosult bennem, hogy számomra a tortasütés, a desszertek többet jelentenek, mint egy erős érdeklődés, akkor konzultáltam Mautner Zsófi barátnőmmel, aki akkor már nyakig benne volt a gasztronómiában. Szó szót követett, majd arra jutottunk, hogy jó lenne egy külföldi cukrásziskolát elvégezni. A külföldiből nem lett semmi, de a magyart elvégeztem, amely tanulságos volt sok szempontból.

Zsófi ekkor hívta fel a figyelmemet arra, hogy létezik az a műfaj, hogy alkalmi torták készítése. Végignéztünk gyorsan pár honlapot és megállapítottuk, hogy ez jó irány lenne nekem. Nem kell folyamatosan, napra készen friss dolgokat előállítanom, viszont kamatoztathatom nyelvtudásaimat és a gyerekek mellett lassan lehet építekezni. Emlékszem, Michelle Doll honlapját nézegettük.

Az élet akkor mást hozott, a cukrásziskola mellett a Gerbeaud-ba jártam gyakorlatra, ahol beleszerettem a francia cukrászatba. Minőségi alapanyagok, speciális technológia, gyönyörű, ékszerre hasonlító desszertek. Más irányba kezdtem el fejlődni. Tolmácsoltam francia cukrászoknak és ragaszkodtam a bonyolult technikai háttért igénylő francia cukrászathoz.

Aztán négy év elteltével megismertem valakit, aki szuper tehetséges a munkájában és nagyon jó ember, a Viragom Viragom blog szerzője. Ez az ember a design, a stílus és az ízlés ismerője. Fantasztikusan dolgozik, mindent a tökéletességig megtervez és kivitelez, gyakran helyetted gondolkodik, munkabírása elképesztő, ugyanakkor rugalmas és könnyed. Szóval ő, Szigeti Zsófi, akit nagyon tisztelek megbízott bennem annyira, hogy rám bízta az esküvői tortájának készítését.  

Mivel egy ilyen esküvői torta elkészítése soha sem egyemberes feladat, összehozott egy másik szuper tehetséges emberrel, anyával, cukrásszal Morvay Petrával, - aki a Tortabolt mesés süteményeit készíti - hogy ketten készítsük el az esküvői tortáját. 

Így jött ez a lehetőség, amelyet azonnal felismertem, mint egy gyönyőrű alkalmi ruhát: ezt rám szabták, megveszem! A tortát elkészítettük, nagy sikere volt, sokat tanultunk belőle. Petrával ezentúl csak együtt készítünk esküvői tortákat (nemsokára lesz nevünk, logónk stb). A két Zsófi és Petra barátságát köszönöm és úgy tűnik, tényleg bízni kell az első benyomásban.

A tortára a virágokat a Lipodresch Cake Art készítette.

Cronut ez egy rövidítés angolul, amely két szó összetételéből áll: croissant és doughnut. Ebből lett a „cronut“. Belül olyan állaga van, mint egy igazi eredeti francia croissant-nak. Kívülről viszont úgy néz ki, mint egy fánk. Párizs és New York keveréke. Megalkotója Dominique Ansel.

Az elkészítési módja is ötvözi a két süteményt. A croissant-ra üt, hogy rengeteg jó minőségű vajjal készül a tészta és sok hajtogatással érik el, hogy olyan legyen, mint a fenti fotón, azaz szellős lágy és puha. A tésztát kelesztik, majd itt jön a dupla csavar: fánk módjára olajban kisütik. Végül az amerikai fánkokhoz hasonlóan ízesített cukorban meghempergetik vagy cukormázzal bevonják.

Tulajdonképpen igazi műfaji keveredésről van szó, hiszen a croissant leveles tésztáját eszébe sem jutna az embernek olajban megsütni. Ez talán kicsit olyan, mint amikor irodalom órán azt mondja a tanár, hogy írjunk egy ódát szonett formában. Annyira meghökkentő, hogy feltehetően sohasem jutna ez eszünkbe.

Talán pontosan ezért kapta fel a cronut-ot a New Yorki-i gasztroközönség. A cronutból néhány hét alatt olyan divat lett, hogy most már kígyozó sorok állnak Dominique Ansel péksége előtt. A cukrász legarcátlanabb húzása az a New York Times szerint, hogy nem hajlandó a celebekkel kivételezni, nekik is sorban kell állniuk. Itt nincs megkülönbözetés kérem szépen. Mindenki állja ki a maga sorát, legyen az dúsgazdag híresség vagy egy egyszerű munkába igyekvő manhattan-i polgár. 

A cronut-nak minden hónapban megjelenik valamilyen új fajtája. Van például tahiti-i vaníliakrémmel megtöltött, rózsa bevonattal és rózsás cukorral megszórt változata.

Dominique Ansel Párizs mellett nőtt fel, a híres Fauchon-nál hét évig dolgozott, majd Amerikában Daniel Boulud éttermében hat évet töltött el, mielőtt megnyitotta volna saját üzletét. Számos díjat megnyert, 2009-ben a Dessert Professional Magazine szerint Amerika 10 legjobb cukrászának egyike ő volt. 

Sohasem fog kiderülni, hogy Ansel véletlenül elrontott egyszer valamit műhelyében, és abból született az új termék, vagy rengeteg intellektuális energiát fektetett abba, hogy valami újat, egyedit és nem utolsó sorban finomat alkosson. Szerintem inkább az utóbbi.

Forrás:

New York Grub Street 

http://dominiqueansel.com/

A James Beard Foundation gasztronómai Oscar-díjának 2013-as listája most jelent meg a napokban. A gasztro-világban fél Amerika azzal foglalkozott, hogy kit jelöltek az egyes kategóriákban. Én kifejezetten a cukrászok listáját nézegettem de az összes kategória érdekes, ha az embert érdekli a vendéglátás illetve az, hogy milyen trendeket díjaznak ma Amerikában. 

Lehet-e egy hardcore punk dobos első helyezett a cukrászat kategóriában? A válasz igen, feltéve hogy minimum 5 évet eltöltött a cukrász szakmában. A nyertes most már több, mint 20 éve van a cukrász szakmában, Brooks Headly-nek hívják. 

Headly jelenleg a new york-i Del Posto étteremben (http://www.delposto.com/) dolgozik. Többek között arról is híres, hogy desszertjeibe szeret zöldségeket becsempészni. Az egyik híres desszertje nagyjából így néz ki: kecskesajt rétegek, édes-savanyú zeller- és fügeszósszal (agrodolce) mellé zeller szorbé.        

Olvastam egy interjút vele és nagyon érdekes dolgokat mondott. Persze tudja az ember ezeket, mégis amikor egy sikeres ember szájából hangzik el, akkor jobban odafigyel rá. 

Mi kell ahhoz, hogy az ember sikeres legyen, kitűnjön, a legjobb lehessen? Először is dolgozzon iszonyatosan sokat, annyit amennyit csak bír, amennyi csak kifér belőle. Másodszor is olvasson, olvasson, olvasson. Tudjon meg mindent a szakmájáról, mindent. Kövesse a trendeket, nézze meg, hogy a kollégái mit készítenek és hogyan. Van New Yorkban egy könyvesbolt, ami egy valóságos templom: Kitchen Arts and Letters (http://www.kitchenartsandletters.com/). Ott órákat kell eltölteni, hogy az ember magába szívhassa a tudást. Harmadszor is a munkát mindig a legjobb minőségben kell elvégezni, minden helyzetben, minden konyhában. 

Még egy érdekes dolog, amit persze nem mindenki oszt: az igazi sikerhez nem feltétlenül kell iskola. Bár a legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermeke tanulna, továbbtanulna, képezné magát. De minden ember története más és más. Brooks Headley sohasem tanult cukrásznak. Minden amit tud, azt élesben, valóságos helyzetekben és konyhákon látta. Őt az élet nevelte cukrásznak. Az egyik legjobb cukrásznak 2013-ban. 

A James Beard Foundation 2013-as díjazottainak teljes listáját itt találhatod:

http://www.jamesbeard.org/sites/default/files/static/pdf/2013-jbf-winners-site.pdf

Nagypapám nagyon bölcs ember volt. Mindenki kikérte a családban a véleményét. Megfontolt volt, soha nem dühödött fel semmin. Szépen, nyugodtan megosztotta gondolatait, ha megkérdeztük. 

Bár sokan meglepődtek, amikor kiderült, Jancsi az én nagyapám. Így hívtam őt. Én is, más is a családban. Olyan természetes volt ez számomra, hogy nem értettem, miért csodálkozik azon valaki, hogy lehet egy nagyapát Jancsikának hívni.

Ő jutott eszembe, amikor először megláttam ezt a képet. Felismertem azonnal, hogy ez egy Mondrian-festmény, csak éppen sütemény formájában. Egy olyan sütemény, amelyet egy Mondrian-kép ihletett meg. A süteményt Caitlin Freeman készítettte.

A történet röviden annyi, hogy a San Francisco-i Museum of Modern Art (SFMOMA) tetején van egy Blue Bottle nevű kávézó. Ebben a kávézóban olyan speciális sütemények kaphatóak, amelyeket a múzeumban lévő műalkotások ihlettek. Így van az étlapon Frida Kahlo esküvői sütemény, Matisse parfé, Thiebaud sütemény. Az étlapon szerepelnek állandó sütemények, de a legtöbb úgy változik, ahogy a múzeumban cserélődnek a képek. A süteményeknek olyan nagy sikere van, hogy a múzeum kurátorai ma már bevonják Freeman-t az új kiállítások tervezésébe is.

Na és itt jön az én nagyapám. Aki mindig is azt mondta, bármilyen szakmát is választasz, igyekezz mindig határterületre kerülni. Orvosból van sok, jogászból is van sok, de olyan aki mindkét szakmához ért, nagyon kevés van.

Cukrászból van sok, művészből van sok, de olyan, aki mindkét szakmához ért, olyan kevés van. Ezt bizonyítja Freeman sikere is, akinek most jelent meg a könyve. A könyv részletes leírást  és útmutatót tartalmaz arról, hogyan lehet ezeket a speciális desszerteket előállítani. Gyönyörőek a képek, ahogy egymás mellett szerepel az eredeti műalkotás és mellette a sütemény, fagylalt, torta, ami ugyanaz és mégis teljesen más.

Bár nagyapámmal soha nem találkozott, Freeman megérezte, hogy művészi érzékét hogyan tudja a legjobban kamatoztatni egy másik szakmában. Sikerrel.  

Forrás: NPR.org

Foto és további képek: Brainpickings.org

Fotó: sprinklebakes.com

Micsoda?! Ennek semmi értelme sincs. Hogy így hívjanak egy cukrot? Mert annak, hogy Duna-kavics, vagy Francia drazsé annak van értelme. Pedig a képen látható cukrot így hívják. Aki tud angolul, joggal tesz fel a kérdést, hogy miért nem az a neve, hogy „caramel tails“, ami azt jelenti, hogy tehén farkak és miért „caramel tales“. Az sokkal logikusabb lenne, látván a cukor formáját, ami igenis egy tehén farkára emlékeztet inkább, és nem egy mese jut róla eszembe. 

Ez a cukorka amerikai. Házilag is elkészíthető, a belsejében vaníliakrém van. Bár nem tudom, hány normál házban van cukorfokhőmérő, ami szükséges a recept elkészítéséhez. Úgyhogy szerintem inkább cukrászok vagy haladók próbálkozzanak ezzel.

Megtetszett ez a kép és eszembe jutott pár dolog a karamellel kapcsolatban. Először is, hogy milyen remek dolog igazi tejkaramellát szopogatni, amit az ember akár otthon is elkészíthet. Bevallom, karamellel először akkor dolgoztam, amikor szakmai gyakorlatomat töltöttem a Gerbeaud-ban. A karamell csodálatos dolog, cukor megolvasztva. A tejkaramella cukor megolvasztva, tejszínnel és vajjal dúsítva.

A karamell készítését könnyen el lehet rontani. Ha odaégeti az ember a cukrot, éktelen büdös lesz és fekete. A cukrászatban azonban még ezt is felhasználják. Kulőr néven fut (ami a francia „couleur“-ból jön és annyit tesz, szín). Ezt inkább színezékként szokták fagyikhoz, krémekhez adni keserű íze miatt azonban vigyázni kell vele.

A karamellt sokszínűen lehet a desszerteknél használni: lehet panna cotta tetéjére önteni, vagy palacsintatölteléknek, szósznak adagolni.Vajkrémet is lehet csinálni belőle tortához vagy karamell mousse-t készíteni. Magyarországon a karamell leginkább a dobos torta tetején jelenik meg teljes intenzitásában. A napokban azonban megkóstoltam a nemrég nyitott Suhajda cukrászda karamelles desszertjét, nagyon ízlett. Nemcsak édes, hanem kissé keserű is volt, amitől a belsejében található csokitöltelékkel pont összhangba került. A cukrászda Budaörsön található, az építészből lett cukrász minőségérzetét dicséri, hogy csak jó alapanyagokkal dolgoznak, vajjal, tejszínnel, megfelelő minőségű valódi csokoládéval.

A cukrászatban nagyon gyakran díszítésként használják a karamellt, szobrot is készítenek belőle. Ha nincs bátorságunk máshoz, akkor egyszerűen a forró karamellt kanállal öntsük ki egy fémre vagy zsírpapírra és szép absztrakt díszek lesznek belőle dermedés után bármilyen desszerthez. Az alakja attól függ, hogy hogyan csurgatjuk a papírra. Arra figyeljünk, hogy a cukrot kanalanként forrósítsuk, lassú tűzön. Ha már elolvadt az egyik adag, akkor tegyük hozzá az újabb adagot. Ha elolvadt a cukor, felgyorsul a folyamat és nagyon könnyen megég. Ilyenkor már csak kulőrként használható.

Ha ehhez pedig nincs türelme az embernek, akkor vehet egy egyszerű karamellás Mars csokit is a sarki közértben. Az sem kutya, legalábbis az angol királynő szerint, aki nemrég járt a gyárban, amit 1932-ben Forrest E Mars Snr alapított. A gyár legidősebb dolgozója 83 éves, 1944-ben kezdett el a ugyanitt dolgozni. Jelenleg az alkalmazottaknak fenntartott boltban eladó.

Forrás: Food52.com

Keresgettem sokáig, hogy milyen tortám van meg fotón, amelyiken egy szál gyertya van. Leginkább a gyerekeket találtam meg, aztán mi jöhet még szóba?Kutya, macska..Minek és kinek szoktuk az 1 éves szülinapját ünnepelni? 

Ráakadtam erre a képemre és eszembe jutott, hogy számomra ez a blog a szellemi szabadságot jelenti. Ha a körülmények nem is mindig engedik, hogy azzal foglalkozzak ami épp a legjobban esne, gondolatban ezt bármikor megtehetem. Ehhez nagyon jó eszköz ez a blog.

Rajtam múlik, hogy mikor melyik országba kalandozom, kinek a munkájáról olvasok vagy milyen új süteményről, történetről, technikáról, versenyről tájékozódom. Kell ehhez természetesen idő, de mindenhez idő kell. Ahhoz, hogy jó karban legyek futnom kell. Ahhoz, hogy jó lelkiállapotban legyek, azzal (is) kell foglalkoznom, ami feltölt, inspirál, energiát hoz és nem csak elvesz.

Hiszek abban, hogy ami örömöt okoz, azt az ember jól csinálja. A jó munkának pedig mindig van gyümölcse, mindig van mit szüretelni egy gondos, munkás szezon után. Kinek mit jelent a gyümölcs, mit jelent az eredmény az változó.

Nekem az már "gyümölcs", ha szabadnak érezhetem magam, az is "gyümölcs" ha kapok egy sort, hogy tetszik amit írtál. Az is "gyümölcs", ha készítek egy új desszertet és azzal hívnak fel, hogy ez volt életem legfinomabb tortája, vagy hogy ezért érdemes volt szülni (gyermekáldásra vittem a múltkor ezt a tortát).

Van aki szerint a blog pusztába kiáltott szó (P.B. rekámszakember). Valószínűleg igaza van. A kérdés, hogy kell-e mindig hogy mások is meghallják a szavadat, nem elég az, ha te hallod a saját hangodat?